Profi, optimalizált, pénzt hozó honlapok

A világháló hatalmas lehetőség, bárkinek, bármikor. A mai világban – főként bizonyos szolgáltatást kínáló vállalatok, vállalkozók esetében – elengedhetetlen, hogy fent legyenek a világhálón, tehát az Interneten.

Hiszen hiába jó asztalos egy kicsiny faluban Pista bácsi egy idő után elfogynak az ügyfelei, de ha van egy profi weboldala, akkor a szomszédos falvakban, de akár az egész ország területén is eladhatja szolgáltatásait, így mindig lesz bőven munkája.

Az új üzleti vízválasztó már nem az internetes és a fizikai jelenléttel is rendelkező vetélytársak között húzódik, hanem azon vállalatok között, akik felmérik és kihasználják az Internet kínálta lehetőségeket, valamint, akik figyelmen kívül hagyják azokat, abban bízva, majd csak elmúlik a jelenség.

Utóbbi vállalatok számára az a bökkenő, hogy az Internet és az online kereskedelem még mindig jelen van, sőt jobban virágzik, mint valaha. Így ezek a vállalatok, egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a piacrészesedésért folytatott ádáz küzdelemben.

Egy jól felépített weboldalon, alacsony költségvetéssel gazdálkodó apró kis üzlet, később akár az ágazat nagyágyúival is versenyre kelhet (pl: amazon.com) melyet egy jó ötleten kívül, szinte üres zsebbel hozták létre, mára piacvezető nagyvállalattá nőtte ki magát.

Hatékony weboldal nélkül Ön, a lehetséges ügyfelei és megrendelői jelentős részének egyszerűen láthatatlan.

Változtasson ezen, mert egyre többet veszít! Konkurenciája pedig egyre ismertebb és erősebb lesz az Internet segítségével.

Ha Ön nem cselekszik azonnal, akkor biztos lehet abban, hogy a versenytársai meg fogják előzni!

Hogyan lehet pénzt termelő honlapja anélkül, hogy hatalmas összegeket költene reklámra?

Most eláruljuk Önnek, mert van megoldás: Sokaknak van is honlapja, de semmire nem mennek vele. Csak van. Ráírják a névjegyükre, így a már meglévő ügyfelek megnézhetik.

De mi is lenne a célunk a honlappal?

Jó lenne ha sokan rátalálnának, hisz olyan jók a termékeink, szolgáltatásaink. De a reklám költségek igen magasak.

Nos van egy jó hírünk. Van megoldás, mégpedig a magas reklámköltségek töredékéért.

Ha az Interneten kereső ügyfél beüti a keresőbe, amit szeretne (tegyük fel hogy mondjuk “egyedi szoftver fejlesztés”) feljönnek a találatok, körülbelül százharmincezer.

Mit tesz ilyenkor az ember?

Megnézi az első ötöt, de maximum az első oldalon talált cégek honlapját.

A többiek meg hoppon maradnak. Mi a megoldás?

Hát az, hogy az Ön honlapja ott legyen a találati lista első oldalán, sőt, inkább az élvonalban, mert akkor így rengeteg látogatója lesz, ezekből jóval több vásárló, s így még több profit.

A kereső optimalizálás egyre fontosabb területe a honlapkészítésnek, az egyik legdinamikusabban fejlődő széleskörű tudomány, olyan internet marketing tevékenység aminek a segítségével úgy optimalizáljuk weboldalát hogy a Google kereső találati listájában az Ön weboldala az első tíz pozícióba kerüljön ezáltal növelve weboldalának látogatottságát (látogatottságnövelés) potenciális ügyféllé téve az Ön weboldalára talált látogatókat.

Egyedi megoldások honlapokhoz

  • Egyedi arculattervezés. Grafikus munkatársunk az ügyfél elképzelése alapján egyedi külsőt tervez.
  • Bannerek, flash menük, intrók és animációk. Tetszetős, mozgó tartalmú fejlécekkel, gombokkal, interaktív felülettel tesszük látványosabbá, figyelemfelkeltőbbé weblapját. Bővebb információ itt.
  • Dinamikus oldalak. Lehetővé teszi, hogy az internetes program a felhasználó létező adatbázisából automatikusan állítsa elő a weblapokat. Ennek az a nagy előnye, hogy honlap tartalmi változtatásait a program automatikusan megcsinálja – nem kell folyamatosan külsős szakemberrel módosíttatni az oldalakat, ezért időt és pénzt takarít meg az ügyfélnek.
  • Különböző adatbázisokhoz való csatlakozás. Az adatokat – az ügyfél igénye és kívánsága szerint – különböző, ingyenes, vagy fizetős adatbázisokban tároljuk (pl. MySQL, PosgreeSQL, MsSQL Server, Oracle). Természetesen nem lövünk ágyúval verébre – egy normál méretű portálhoz nem Oracle-t javaslunk, hanem egy ingyenes SQL szervert.
  • Integrálási lehetőség egy belső Windows alatt futó ügyvitel szoftverrel. Ilyenkor a belső, Windows hálózaton futó szoftver és a külső, internetes portál adatbázisa közös, mely nagyon rugalmas rendszert biztosít. Ha az adatbázis egy része interneten is megjelenik pl. egy termék lista, akkor ahogy a cég ügyintézője felvisz egy új terméket, vagy egy létező termék adatait módosítja, a változás azonnal látható a cég honlapján. Ebben az esetben természetesen gondoskodni kell az adatbázis védelméről külső behatolásokkal szemben. Erre különböző, jól bevált módszerek vannak.
  • Webáruházak készítése. Bővebb információ itt.

Különböző hasznos funkciók, például:

  • Egyedi számlálók. A program adatbázisban naplózza, oldalanként, képenként, termékenként stb. hogy hány alkalommal és milyen időpontban kattintottak rájuk. Lehetővé teszik, hogy az ügyfél utólag – egy általunk készített program segítségével – elemezze a látogatottsági adatokat: mely oldal volt a legnépszerűbb, milyen termékekre voltak a legkíváncsibbak, melyik hónapban töltötték le legtöbbször az árlistát stb.
  • Érdeklődési lapok. A weboldal látogatói kitölthetnek egy űrlapot, melyen feltüntetik a saját adataikat és felteszik a kérdéseiket. Hatékony megoldás az ügyfélkör bővítésére. A honlapot üzemeltető cég tetszés szerint e-mailben vagy SMS-ben tájékoztatót kaphat, ha új érdeklődőt regisztrált a program.
  • Jelszóval védett oldalak. Hasznos lehet, ha az oldal nem publikus mindenki számára. A cég viszonteladói így tekinthetik meg a számukra kidolgozott aktuális egyedi vásárlási áraikat. Arra is megoldást jelenthet, ha a cég munkatársai időnként otthonról hozzá szeretnének férni a céges adatbázishoz

Honlapok, melyeket mi készítettünk el:

Scroll to top

A honlap további használatához a sütikhez hozzá kell járulni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy a "Hozzájárulok" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás