Hogyan használjuk hálózatban a szoftvereket?

A StarSoft szoftvereit nem kell telepíteni, csak az adatbázist.
Ha csak azon a számítógépen működik a program, melyen az adatbázis fel van telepítve és más gépen is szeretnénk használni, a következőket kell megtenni:

  1. Nézzük meg az adatbázis gép Ip címét. Ezt a legegyszerűbben úgy tehetjük meg, hogy a Start menüre kattintva begépeljük, hogy cmd, majd Entert nyomunk.A megjelenő kis ablakban begépeljük, hogy ipconfig, majd Enter. Az IPv4 címet írjuk fel.
  2. Készítsünk egy könyvtárat az új számítógépen, melybe másoljuk be a program indító exe kiterjesztésű állományt  és az adatbazis.ini állományt az eredeti gépről.
    Fontos, hogy az útvonal ne tartalmazzon ékezetes karaktereket és szünetet. Például a “C:\Crm” megfelelő útvonal, a “C:\Kovács Géza\Crm” nem.
  3. Nyissuk meg az új gépen az adatbazis.ini állományt pl. duplakattintással. Itt írjuk át a TcpIp=localhost részben a localhost részt arra az ip címre, amit felírtunk az 1. lépésben.
    Például: TcpIp=192.168.1.6
    Mentsük el az állományt és lépjünk ki a szerkesztőből.
  4. Próbáljuk meg elindítani a programot az új gépen. Nagy valószínűséggel gond nélkül el fog indulni.
    Ha azt írja ki, hogy “Nem sikerült az adatbázishoz csatlakozni”, akkor valamelyik tűzfal blokkolja a kapcsolatot.
    Próbálja meg az alábbiakat:

    1. Tiltsa le a tűzfalat mindkét gépen (az adatbázis gépen is és az új gépen is).
      Ha ezután elindul a program, érdemes úgy beállítani a tűzfalakat, hogy kiengedje az adatbázis portját, mely 3306.
      Kérem, hogy nézze meg a Microsoft leírását itt, ha nem tudja: http://windows.microsoft.com/hu-hu/windows/open-port-windows-firewall#1TC=windows-7
    2. Ha a program ezután sem indult el, akkor a rooterben levő tűzfal blokkolja a kommunikációt és ott kell beállítani.
      Minden rooternek saját menü rendszere van, de a hozzáadott kézikönyv részletesen leírja a teendőket.

Videó a beállításról: https://www.youtube.com/watch?v=VQqlyJvQbSw&feature=youtu.be

Ha az adatbázis nem az Ön számítógépén van, hanem a mi szerverünkön:

  • Készítsünk egy könyvtárat az új számítógépen, melybe másoljuk be a program indító exe kiterjesztésű állományt  és az adb.sts állományt az eredeti gépről.
    Fontos, hogy az útvonal ne tartalmazzon ékezetes karaktereket és szünetet. Például a “C:\Crm” megfelelő útvonal, a “C:\Kovács Géza\Crm” nem.
  • Próbáljuk meg elindítani a programot az új gépen. Nagy valószínűséggel gond nélkül el fog indulni.
    Ha azt írja ki, hogy “Nem sikerült az adatbázishoz csatlakozni”, kövesse a fenti 4. pont lépéseit.

 

Fontos: minden programot egy megadott licenc számmal értékesítünk. Bár korlátlan számú gépre feltelepíthető, de egy időben csak a megadott számú példányban indulhat el a program. A licenszeket lehet bővíteni igény szerint.


 

Ha Ön, vagy a rendszergazdája nem tudja, vagy nem akarja beállítani a fentieket, tudunk segíteni, de ki fogjuk számlázni az eltöltött időt az aktuális távmenedzselési díj értékével.
Kérem, hogy nézze meg a https://egyediszoftverek.hu/index.php/jobbhatudod/egyeb/ingyenes-vagy-fizetos.html oldalt a részletekért.

 

Szeretné bővíteni a jelenlegi szoftverét?   Nézzen körül a webshopunkban
Scroll to top

A honlap további használatához a sütikhez hozzá kell járulni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy a "Hozzájárulok" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás